Baccano!

Karácsonyi meglepiként, a héten két kritika is érkezik, ez volt az a bizonyos titkos plusz. Kellemes ünnepeket mindkettőnk nevében! :)

A Durarara!-hoz hasonlóan ennek is Ryohgo Narita a kitalálója. (Mielőtt bárki nekikezdene, hogy a Durarara! irója lopta az ötletet vagy netán tán fordítva, ami nem lehetséges.)

Nekem jelenleg ez a kedvencem. Most fejeztem be nemrég.

Nem szokásom animén nevetni, legyen az bármilyen vicces, de ennek még is sikerült megnevettetnie. Nem a történet, nem a poénok (főleg, hogy igazából nincs is benne) hanem a szereplők viselkedése és jelleme, ami felettébb szórakoztató volt.

A Durarara!-hoz hasonlóan több szálon fut az anime. Ez az anime viszont sokkal nehezebben követhető. Ugrál a helyszínek közt és természetesen az időben. De nem úgy mint a Durarara!-ban. Itt csak akkor kapnak értelmet a dolgok, ha figyelmesen végignézzük. Az 1930-as év körül mozgunk. Vannak olyan részek, amit az anime elején látunk, de csak a végén kap értelmet. Viszont, ha végignézed és megérted, akkor egy kitűnő animét kapunk.

Ebből sem hiányoznak a természetfeletti elemek, de éppen csak annyi van benne, mint a Durarara!-ban. Kevés, de pont elég.

A szereplők mind különlegesek. Mind a múltjuk, jellemük, kinézetük. Mind megmaradt az ember emlékezetében.

A története épp úgy kezdődik, hogy egy felnőtt férfi és egy kislány próbálja eldönteni, hogy mikor és hol kezdődött az egész történet. Azt ecsetelik, hogy ki és miért lehetne a főszereplő, de ahány ember annyi nézőpont, ezért mi is több nézőpontból látjuk.

A történet középpontjában lévő eseményt nem lehet pontosan megmondani, mert elég sok minden történik. „Banda” háború, eltűnések, gyilkosságok, vonatrablás, halhatatlanok.

Egyszer egy szereplő itt tűnik fel aztán meg ott, pedig mi azt hisszük, hogy a két esemény egy időben történik. Hát nem.

Egy eseményekkel, szereplőkkel, és rejtélyekkel teli fantasztikus anime. (Na meg vérrel.)